SJE Nemzetközi Tudományos Konferencia 2012

Meghívó

Tisztelt Érdeklődők!

A komáromi Selye János Egyetem doc. RNDr. Tóth János, PhD. rektor úr védnöksége alatt megrendezi

„Művelődés – Identitás – Egészség”
elnevezésű
2012-es Nemzetközi Tudományos Konferenciáját

A konferencia időpontja: 2012. szeptember 13–14.
Helyszín: SJE Konferencia-központ – Hradná 2, 945 01 Komárno

A rendezvény célja az oktatók és kutatók tudományos eredményeinek megismertetése. A rendezvény társrendezője az idén a Magyar Egészségügyi Társaság, ezért elsősorban az egészségnevelés, élettudományok, humán tudományok, társadalomtudományok és a neveléstudományok területein tevékenykedő szakemberek számára nyit teret, de szeretettel várjuk a rokon szakterületek művelőit is. A konferencia lehetőséget nyújt tapasztalat- és eszmecserére, a kutatói munkával kapcsolatos új ötletek merítésére, a kapcsolatteremtésre, valamint az előadások közzétételére.
A konferencia 2012. szeptember 13-14. között kerül megrendezésre. A tanácskozás szekciókban zajlik.
Az egyes előadások anyagai szekciók szerint válogatva konferenciakötetben és egyéb kiadványokban lesznek publikálva. A konferenciakötetet elektronikus formában biztosítjuk minden aktív résztvevő számára.

A tervezett szekciók:
– Művelődés
– Identitás
– Egészség és nevelés

Az előadások anyagát MS PowerPoint formátumban javasoljuk elkészíteni. A plenáris előadások bemutatásának ideje 20-30 perc, a szekciókon belüli előadások ideje (amennyiben a szervezőbizottság nem határoz másként) 15 perc + 5 perc megvitatás.

Üdvözlettel

Komárom, 2012.06.18.

Bizottságok

Programbizottság:
Elnök:
Doc. RNDr. Tóth János, PhD.
Selye János Egyetem, Komárom, Szlovákia
Tagok:
Prof. PhDr. Erdélyi Margit, CSc.
Selye János Egyetem, Komárom, Szlovákia
Prof. ThDr. Boháč Vojtech, PhD.
Eperjesi Egyetem, Eperjes, Szlovákia
Prof. Dr. Kellermayer Miklós
Magyar Egészségügyi Társaság, Budapest, Magyarország
Doc. Dr. Németh Mária Magdolna, CSc.
Selye János Egyetem, Komárom, Szlovákia
Doc. PhDr. Molnár János
Selye János Egyetem, Komárom, Szlovákia
Dr. Hargittay Emil, CSc.
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Magyarország
PaedDr. Nagy Melinda, PhD.
Selye János Egyetem, Komárom, Szlovákia
Szervezőbizottság:
Doc. Dr. Németh Mária Magdolna, CSc.
PaedDr. Nagy Melinda, PhD.
Mgr. Simon Szabolcs, PhD.
Mgr. Lévai Attila, PhD,
Hernády Adrienn

Program

2012.09.13.
08:30-09:30 A résztvevők regisztrálása
09:30-10:00 A SJE rektorának üdvözlő beszéde
10:00-11:30 Plenáris szekció
Prof.ThDr. Boháč Vojtech, PhD. : A szlovákiai görög-katolikusok identitása
Prof.Dr. Kellermayer Miklós: Hit és tudomány
Dr. Szíjártó István, CSc.: Anyanyelvünk-a nemzeti fennmaradás záloga
11:30-13:30 Ebéd
13:30-14:45 Szekcióülések
14:45-15:00 Szünet, frissítő
15:00-16:15 Szekcióülések
16:15-16:20 Szünet
16:20-17:30 Szekcióülések
18:00 Vacsora
2012.09.14.
08:30-09:00 A résztvevők regisztrálása
09:00-10:15 Szekcióülések
10:15-10:30 Szünet, frissítő
10:30-11:00 Szekcióülések
11:00-11:10 Szünet
11:10-12:20 Szekcióülések
12:20-13:20 Ebéd
14:00-15:30 Kerekasztal-beszélgetések
15:30-15:50 Befejezés

Szekciók programja

Dokumentum letöltése

SJE Nemzetközi Tudományos Konferencia 2012

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top